Természetközeli erdőszegélyek pókközösségei

 

Gallé Róbert

 

SZTE Ökológiai Tanszék

E-mail: galle_robi@freemail.hu

 

A Kiskunság természetes vegetációjának fontos eleme a borókás-nyaras foltokkal tagolt nyílt homokpusztagyep. Bugacpusztaháza határában vizsgáltuk a pókközösségek összetételének változását az erdő és a gyep, egy sűrű borókás és egy ritkásan álló borókás-nyaras szegélyén. Mindkét területen a 100-100 Barber-csapdát telepítettünk a szegélyre merőleges sorokban. A csapdák 2004-ben négy alkalommal két-két hétig működtek.

Összesen 50 faj 977 ivarérett egyedét gyűjtöttük. Az erdők jellemző fajai az Arctosa lutetiana (Simon, 1876), Pardosa alacris (C.L. Koch, 1833), Titanoeca schineri (L. Koch, 1872) és a Zelotes apricorum (L. Koch, 1876). A gyepen az Aelurillus v-insignitus (Clerck, 1757), a Gnaphosa opaca Herman, 1879 és a Zodarion germanicum (C. L. Koch, 1837) fajok egyedeit gyűjtöttük legnagyobb számban.

A szegélytől azonos távolságban működő csapdák adatait összevontam, az egymást követő csapdacsoportok közt négyzetes euklédeszi távolságot számoltam. A kiugróan magas értékek jelzik a pókközösségek átrendeződésének helyét. A sűrű borókás estén ez közvetlenül a bokrok tövénél található. A borókás-nyaras területen a pókok az első fák tövétől 8-10 méterre a gyepen jelezték a szegélyzónát. Ennek oka lehet, hogy a magasabbra növő nyárfák nagyobb területen borítják be avarral és árnyékolják a szomszédos gyepet.

A Bray-Curtis hasonlósági index alapján elvégzett Mantel teszt igen szoros összefüggést mutatott a vegetáció és a pókközösségek szerveződése közt.

 

 

Különböző fafajok kéreglakó pókjainak vizsgálata Magyarországon

 

Horváth Roland & Szinetár Csaba

 

Berzsenyi Dániel Főiskola, Állattani Tanszék

9700 Szombathely, Károlyi G. tér 4.

 

Az állatok számára a fák jól elkülönülő és egyedi élőhelyet jelentenek. Egyrészt szerkezetileg komplexek, másrészt több élőhely-részt (mikrohabitatot) foglalnak magukba (lombozat, ág törzs), ezért jelentős niche-szegregációra nyújtanak lehetőséget. A fatörzseket, mint a fa egyik jellegzetes mikrohabitatját számos olyan sajátos biotikus és abiotikus környezeti tényező jellemzi, amely magyarázatot ad arra, hogy miért is beszélhetünk külön úgynevezett kéreglakó ízeltlábú együttesekről. A kérgen élő ragadozó ízeltlábúak domináns taxonját jelentik a pókok. A kéreglakó pókokról a mai napig viszonylag kevés munka jelent meg, és ezek nagy része is inkább faunisztikai jellegű. Magyarországon a kilencvenes évek közepétől folynak fatörzseken élő pókokra irányuló tervszerű vizsgálatok. Eddig elsősorban a feketefenyő, az erdei fenyő, a bükk, a kocsányos tölgy, a keleti platán, valamint az alma törzsén élő pókfajok felmérésére került sor. A fekete fenyő, a platán, valamint az alma esetében Magyorország több tájegységében, míg a többi fajnál a Nyugat-Dunántúlon történtek a gyűjtések. A mintegy tíz éves hazai vizsgálatok eredményei mellett, feldolgoztuk a külföldi irodalmi adatokat is, s ezek alapján tekintettük át Európa kéreglakó pókfaunáját. A saját és mások munkái alapján eddig mintegy 260 pókfaj előfordulását mutatták ki fatörzseken. A hazai eremények, mintegy 12 000 db pók feldolgozásából születtek. Az eltérő fafajokról, és eltérő földrajzi lokalitásokról származó vizsgálati anyagok elemzése alapján az alábbi megállapításokat fogalmazhatjuk meg a fatörzseken élő pókegyüttesekkel kapcsolatban:

- a minták nagy részében alapvetően uniform, széles elterjedésű kéreglakó fajok fordulnak elő fafajtól és lokalitástól függetlenül (pl.: Segestria senoculata, Keijia tincta, Moebelia penicillata, Anyphaena accentuata, Philodromus margaritatus, Macaroeris nidicolens stb.)

- egy fafaj esetében egy szükebb region - akár egy városon - belül is jelentős különbségek lehetnek. Az erősen szennyezett levegőjű városi mintavételi területen számos olyan faj hiányozik (pl.: Clubiona pallidula), vagy csak jóval kisebb egyedszámban van jelen (pl.: Moebelia penicillata), amelyek a kertvárosi minták domináns pókjai.

- a tengerszintfeletti magasság is jelentős szerepet játszik egy adott terület pókegyüttesének kialakításában. Ugyanis a hegyvidéki erdei területeken olyan fajok is megjelennek (pl. Segestria senoculata, Clubiona corticalis, Amaurobius fenestralis stb.), amelyek városi vagy alföldi biotópokban nem fordulnak elő.

- a földrajzi szélességgel egy genuszon belül jellegzetesen változhat adott fajok előfordulási gyakorisága. A Segestria bavarica nevű faj elsősorban Dél-európai, míg a Segestria senoculata inkább Kőzép-és Észak-európai elterjedésű, és az előbbi faj észak fele haladva már csak a melegebb klimájú városokban fordul elő.

- a nyári és a téli fajegyüttesek között jelentős különbség mutatkozik egy fafajon belül is. Télen ugyanis a lombozatlakó fajok nagy egyedszámban vonulnak le a kéregre telelni. Ezzel szemben nyáron már csak a valódi kéreglakó fajok találhatók meg a törzsön, ami jellegzetes különbégeket eredményez.

- összességében megállapíthatjuk, hogy a valódi kéreglakó fajok nagy része nem kötődik speciálisan sem adott fafajhoz, sem a különböző szerkezetű kéreghez. Ezzel szemben a fakultatv kéreglakó fajok tekintetében már lényeges eltérések mutatkoznak, és a hasonló strukturájú fafajok (adott földrajzi szélességen) hasonlóbb pók fajegyüttesekkel jellemezhetők. Ezzel együtt a földrajzi szélesség változásával még adott fafajon is jelentős különbségeket tapasztalhatunk ezen fajok tekintetében.

 

A poszter a 22^nd European Colloquium of Arachnology-n volt bemutatva.

 

 

 

Talajlakó pókegyüttesek összehasonlító vizsgálata a Velencei-tó különböző nádasaiban

 

Kancsal Béla1, Szinetár Csaba2

 

18900 Zalaegerszeg, Platán sor 1. E-mail: kabakpityoka@freemail.hu

2Berzsenyi Dániel Főiskola, Állattani Tanszék

9700 Szombathely, Károlyi G. tér 4.

Európa nádasait a veszélyeztetett és érzékeny élőhelytípusok sorában tartják számon a múlt század hatvanas éveitől kezdődően. A hazai nádasok pókfaunájának felmérése és vizsgálata az 1990-es évek elejétől kezdődően több hazai tájegységben is zajlik. A Velencei-tó pókfaunájának tematikus kutatására korábban nem került sor, csupán néhány szórványos gyűjtésre találhatók utalások az irodalomban. A sekély vizű, ún. sztyepptavak sorába illeszkedő Velencei-tó nádasának kutatása elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy a hazai nádasok pókjairól, különösen néhány kevéssé ismert biológiájú fajról teljesebb képet kapjunk.

A fentiekben leírt előzmények alapján a 2003-ban megkezdett vizsgálatoknak az alábbiak a konkrét célkitűzései: a Velencei-tó szegélynádasaiban, valamint a nádszigetein élő talajszinti pókfauna felmérése és összehasonlító vizsgálata; a kezeletlen, illetve az aratott nádasok faunájának összehasonlító vizsgálata, a dominancia viszonyok megismerése és a legjellemzőbb fajok zonációjának leírása.

A reprezentatív mintaterületek kijelölése 2003 nyarán történt meg Agárd térségében. A dolgozatban szereplő vizsgálati anyag a 2003. novemberétől 2004. júniusáig terjedő időszak Barber-féle talajcsapdázásából származik. Ezen időszak alatt 81 pókfaj 3250 egyede lett begyűjtve és meghatározva. A területek összehasonlításához a 2004. április 28. és június 2. közötti időszakot választottuk.

A faunisztikai eredmények közül kiemelendő két faunára új (Araeoncus crassipes (Westring, 1861), Entelecara omissa O. P.- Cambridge, 1902) és egy leírás alatt lévő tudományra nézve új mellett több ritka előfordulású faj kimutatása (Glyphesis taoplesius Wunderlich, 1969, Pelecopsis mengei (Simon, 1884). A felmérés során sikerült megállapítani, hogy a vizsgált területek (parti öv kezeletlen, illetve aratott nádasa, valamint nádsziget) talajlakó fajegyüttesei fajkészletükben és abundancia viszonyaikban is jelentős különbségeket mutatnak. A vízszegéllyel párhuzamosan kihelyezett csapdasorok összehasonlítása alapján kimutatható volt a szegélynádas talajlakó pókjainak zonációja. A vizsgálatok arachnológiai eredményei fontos információkkal szolgálhatnak a Velencei-tó nádasának eddig ismeretlen zoológiai értékeiről, a szegélynádasok, illetve a ma nagyobb összterületet képviselő nádszigetek jellemzőiről, továbbá a nádasok kezelésének hatásairól is.

 

 

A márványos álkaszáspók [Holocnemus pluchei (Scopoli, 1763)],

(Araneae: Pholcidae) előkerülése Magyarországon

Kovács Gábor ¹ , Szinetár Csaba ² , Eichardt János ³

¹ 6722 Szeged, Nemes Takács u. 9/A, III. emelet 10.

E-mail: KovacsG@pick.hu

² BDF Állattani Tanszék

9700 Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4.

E-mail: szcsaba@deimos.bdtf.hu

³ 2840 Oroszlány, Kossuth Lajos u. 8., II. emelet 2., E-mail: ejanek@freemail.hu

 

 

A magyar álkaszáspók faunára nézve új nem, a Holocnemus Simon, 1875 egyik faja, a márványos álkaszáspók [Holocnemus pluchei (Scopoli, 1763)], fiatal hím példánya került elő 2005. 03. 24-én Szegeden. Később 36 egyed került begyűjtésre, ill. napjainkig a fajt Szeged további 19 pontján, valamint Budapest területén is megtaláltuk. A márványos álkaszáspók Közép- és Dél-Európa számos országának (Németország, Svájc, Olaszország, Horvátország, Montenegro, Macedonia, Románia, Bulgária, Görögország) pókfaunájában jelen van (Kenyeres 1997). Előkerülése mindenképpen várható volt, melyet Kenyeres & Szinetár (2003) is prognosztizált. A faj előkerülésével a hazai álkaszáspók fauna jelenlegi ismereteink szerint hat fajt számlál. Közleményünkben rövid összehasonlító elemzést adunk a Magyarországon előforduló álkaszáspókokról. A márványos álkaszáspók egyik fő jellegzetessége az utótest kifejezett mintázata, mely díszesebb más álkaszáspókokénál. A hátoldal bézsszínű, karéjos márványmintát hordoz, míg a hasi oldalon széles, hosszanti fekete sáv látható. A járólábak fekete-fehér gyűrűzöttséget mutatnak. A mellpajzs szürkésfekete, a térdek feketék. Testhossza 5-7 mm. A Szegeden talált márványos álkaszáspókok jellemzően az épületeken futó csapadékvíz levezető csatornák függőleges helyzetű szakaszai mentén szövik hálóikat. A Budapest területén fellelt márványos álkaszáspókokat kőfal-mélyedésben találtuk. A faj egyelőre a lakóházak pincéiből nem mutatható ki. A városban élő márványos álkaszáspók népességek felmérése 2005. 04. 22-én indult, mely kinevelési kísérlettel kiegészítve a mai napig is folytatódik. A vizsgálat teljes időtartama alatt az épületekből kimutatott populációkat alkotó egyedek mindvégig több korcsoportra voltak oszthatók. Az egészen fiatal, néhány vedlésen átesett példányok mellett subadult, ill. kifejlett egyedeket is sikerült gyűjteni. Az egyes populációk tanulmányozása alapján a faj kopulációs időszaka májusra tehető, míg a kispókok június végén, ill. júliusban bújnak elő a petezsákból. Július végén már első vedlésükön átesett fiatalokat is láthatunk. A közös terráriumban tartott álkaszáspókok egymás életére törnek, kísérletünkben a márványos álkaszáspók araneophag viselkedését igazolva elfogyasztotta a nagy álkaszáspók [Pholcus phalangioides (Fuesslin, 1775)] egyedét. Mindez a szabadban is minden bizonnyal előfordul, mivel a városban talált márványos álkaszáspókok közvetlen közelében más álkaszáspók faj jelenlétét nem sikerült kimutatni. Hazánk éghajlati viszonyait tekintve, a faj életmenetének téli időszakra eső szakaszai nem ismertek. A téli életciklus megismerésének céljából további vizsgálatok szükségesek. A Szeged területén kimutatott márványos álkaszáspók populáció - tekintettel nagyfokú kiterjedtségére - minden bizonnyal már évekkel ezelőtt megtelepedett fauna területünkön.

 

 

 

Egy országos ökofaunisztikai adatbázis potenciális természetvédelmi hasznosítása: pókok példája a Kiskunsági NP-ból

 

Samu Ferenc¹ & Szinetár Csaba²

 

¹MTA Növényvédelmi Kutatóintézet, 1022 Budapest, Herman Ottó út 15. e-mail: samu@julia-nki.hu

²Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola, Állattani Tsz., 9700 Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4.

Az általunk alkalmazott "adatbázis doktrína" szerint külön kutatási projektek során keletkezett öko-faunisztikai adatsoraink egy egységes szerkezetű adatbázisba töltődnek folyamatosan. A jelenleg kb. 650 fajhoz tartozó, 260 ezer pókegyed adatait tartalmazó adatbázis természetvédelmi hasznosításához az elegendő adattal rendelkező fajok több szempontú ökológiai karakterizálását tűztük ki célul. Ennek keretében a fajokra átlagos gyakorisági (3-féle), természetességi és specialista-generalista értékeket állapítottunk meg, valamint megadtuk a szignifikánsan indikált habitat típusát. Beszámolunk az első kísérletes alkalmazás mikéntjéről és eredményeiről 3 kiskunsági tájmozaikban.

 

 

 

Magyarország pókfaunájának magyar nyelvű nomenklatúrája

 

Szinetár Csaba és Viczértes Eszter

 

Berzsenyi Dániel Főiskola, Állattani Tanszék,

Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4.

E-mail:szcsaba@bdtf.hu

 

Magyarország pókfaunájának aktualizált faunalistája a 90-es évek végén került publikálásra (Samu és Szinetár 1999). Ezt követően a Természetvédelmi Hivatal megbízásából és formai igényei szerint a hazai pókok úgynevezett taxonómiai törzsadattára is elkészült, mely 2005-ben aktualizálásra került, elsősorban a latin nevezéktani szempontból (Szinetár 2002, 2005).

A hazánkban előforduló pókfajok egy része esetében ugyan találunk az irodalomban magyar neveket is, de ezek esetében megállapítható, hogy a kis számú irodalom ellenére sem egységes a magyar nevek használata, s emellett indokoltnak tekinthető a hazánkban élő fajok jelenleginél lényegesen nagyobb hányadánál a magyar nevek megalkotása és használata.

Az előadás bemutatja a hazánkban élő pókok törzsadattárához kapcsolódó nomenklatúrai adatbázist, mely a fajok érvényes latin nevei mellett, azok leggyakrabban használt szinonim neveit, azok fordítását, a magyar irodalomban fellelhető eddig használt magyar neveket, a hazánkban előforduló pókok német és angol közhasznú neveit és azok fordítását, továbbá néhány egyéb információt (pl. tipikus élőhely, különleges életmód stb.) tartalmaz.

Ezek figyelembevételével és lehetőség szerinti szintetizálásával, értékelésével készül a javaslat a fajok egységesen használt magyar neveire, mely egyrészről igyekszik a magyar állatnevek helyesírási szabályainak alkalmazására, de emellett az újonnan „születő" nevek esetében törekszik a kettős nevezéktan logikáját is követni, illetve alkalmazni.

 

 

 

A Gnaphosa rufula és a Gnaphosa mongolica (Araneae, Gnaphosidae) előfordulása és fenológiája Magyarországon

Szita Éva¹, Samu Ferenc¹, Szinetár Csaba², Dudás György³

 

¹ MTA Növényvédelmi Kutatóintézet, Budapest

² Berzsenyi Dániel Főiskola, Állattani Tanszék, Szombathely

³ Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, Eger

Magyarország különféle mozaikos gyepterületein végzett kutatásaink alapján kiderült, hogy két alig ismert kövipók faj a saját speciális élőhelyén domináns fajnak számít. A Gnaphosa rufula (L. Koch, 1866) a szikes puszták és szikes mocsarak (Artemiso-Festucetalia pseudovinae, Festuceto- Puccinellietalia) egyik domináns pókfajának bizonyult, míg a Gnaphosa mongolica Simon, 1895 a homokpusztákról (Festucetum vaginatae) került elő igen nagy számban. Korábban a volt Szovjetunió területéről ismertük őket; hazánk valószínűleg a két faj elterjedésének nyugati határa. Mindkét faj stenochron - a viszonylag nagy méretű (kb. 1 cm) adult egyedek főleg áprilistól júliusig gyűjthetők.

 

A poszter már szerepelt a következő helyen: 22^th European Colloquium of Arachnology, Blagoevgrad, Bulgaria.

 

 

 

Milyen körülmények között lehet létjogosultsága a pókoknak a tripszek elleni biológiai védekezésben?

 

Tóth Ferenc, Nagy Attila, Zrubecz Péter és Szemerády Katalin

 

Szent István Egyetem, Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar, Növényvédelemtani Tanszék

2103 Gödöllő, Páter K. u. 1.

 

Jelenleg a nyugati virágtripsz (Frankliniella occidentalis Pergande) elleni védekezés (sem a vegyszeres, sem a biológiai) nem tekinthető megoldottnak a gyakorlatban. A tripszek természetes ellenségei közé tartoznak a virágokban zsákmányra leső karolópókok. A karolópókok gubóiból akár kétszáznál is több életképes kispók kelhet ki. A gubók igen ellenállóak, jól viselik a szélsőségesen változó környezeti tényezőket is, ami elméletileg lehetővé teszi a csomagolást, tárolást, szállítást, időzített kihelyezést, pontos adagolást, tehát az élő növényvédő szerként való, elárasztás-szerű felhasználást.

A tripszek, ragadozópoloskák, karolópókok és egyéb ízeltlábúak eloszlásának időbeli alakulását hajtatott paprikában több településen is vizsgáltuk 2003-ban, 2004-ben és 2005-ben (Gödöllő, Jászfelsőszentgyörgy és Jászfényszaru). A fóliasátrak között volt rovarölő szerekkel folyamatosan kezelt, Orius virágpoloskákkal és Amblyseius ragadozó atkákkal mesterségesen betelepített, valamint kezeletlen kontroll. A felvételezések során megfigyeltük a karolópókok hatását a virágpoloskákra, ragadozó tripszekre és a levéltetvész fürkészdarazsakra (növényen való elhelyezkedés, együttes előfordulás, ragadozás), valamint a pimetrozin hatóanyag (Chess 25 WP) pókokra gyakorolt hatását. A felvételezéseket egyedi növényizolátorokban beállított védekezési kísérletekkel egészítettük ki.

Enyhe fertőzés esetén a tripszkártétel sem a bogyószámot, sem a bogyótömeget nem befolyásolta számottevően, viszont a minőségi kategóriák egymáshoz viszonyított arányát igen. Erős fertőzésnél már a mennyiségi mutatókban is voltak jelentős különbségek. A karolópókok alkalmazásával mind a minőségi, mind a mennyiségi kártételt sikerült látványosan (és statisztikailag is igazolhatóan) leszorítani. A legkövetkezetesebben a 2003. év kísérletében rajzolódott ki a karolópókok hatása, amit 2004-ben sikerült annyival kiegészítenünk, hogy tövenként már 30 póklárva is elég a kívánt védőhatáshoz. A karolópók-tojásgubók megtermelése során legjelentősebb tétel a munkabér. Számításaink alapján jelenleg még nem gazdaságos a gubók használata, de látunk rá elméleti lehetőséget, hogy két-három éven belül gazdaságossá tegyük a jelenleg még nagyon költséges kísérleti védekezést.

A levéltetvek elleni biológiai védekezést (Aphidius colemani) a karolópókok használata nem zavarta észlelhető mértékben. A levéltetvek elleni pimetrozinos (Chess 25 WP) védekezések a karolópókoknál nem okoztak elhullást. A virágpoloskák (Orius spp.) és a ragadozó tripszek (Aeolothrips spp.) kifejezetten gyakori zsákmányállatai voltak a fiatal karolópókoknak, ezért a X. kochi alkalmazását csak a belterületi, nagy fertőzési kockázatú, természetes ellenségekben szegény fóliasátrakban javasoljuk.

 

A kutatást jelenleg a GAK ALAP1-00052/2004. sz. pályázat támogatja.