Összefoglalók

 

 

Kerekháló eredete és evolúciója: molekuláris és

morfológiai bizonyítékok

Todd A. Blackledge, Nikolaj Scharff, Jonathan Coddington, Tamás Szűts*, John Wenzel, Cheryl Hayashi & Ingi Agnarsson

* Department of Entomology, Zoological Museum and University of Copenhagen, Denmark

A pókok evolúciós sikere a pókselyem „feltalálásának” és használatának köszönhető. A pókok egyedülállóak abban a tekintetben, hogy többféle selymet képesek előállítani, és ezeket különböző feladatokra is használják. A pókselyem talán a legismertebb alkalmazása a fogóháló. Az előadás során bemutatom az első olyan filogenetikai analízis eredményeit, mely a négytüdős pókoktól a vitorláspókokig terjedő széles spektrumban vizsgálata a fogóháló különböző tulajdonságait. A vizsgálat során 23 család 44 faját vizsgáltuk meg, mind molekuláris (mintegy 2000 bp szekvencia taxononként), mind morfológiai (143 karakter), mind viselkedésbeli jellegek és hálóstruktúra alapján arra a kérdésre kerestük a választ, hogy vajon a kerekháló egyszer, vagy többször alakult-e ki a pókok evolúciója során. A kutatásban egy nemzetközi kutatócsoport együttműködésének keretében vettem részt, a feladatom a morfológiai mátrix összeállítása volt.

Eredményeink alátámasztják a kerekháló monofiletikus (egyetlen őstől származó) eredetét, annak készítésének módját, ugyanakkor bizonyítják azt is, hogy a kerekháló átalakulása illetve teljes elvesztése többször megtörtént.

Sikerült azt is kimutatnunk azt is, hogy a szövőlapos selyemtípus elhagyása összefüggést mutat az ezen költséges selytípust elhagyó csoportok jóval nagyobb fajszámával.

1) A szövőlapos selyem helyettesítése a ragadós „nedves” selyemmel megmagyarázza, hogy a kerekhálós pókok fajszáma miért többszöröse az ugyolyan háló-, de eltérő selyemtípust használó derespókok és gladiátorpókok fajszámának.

2) Az „RTA klád”-ba, ami a kerekhálóspókszerűek (Orbicularia) tetsvércsoportjának tekinthető, a pókok fele tartozik. A hatalmas diverzitás, mintegy 90%-a a szövőlap elvesztésével, és a fogóháló elhagyásával magyarázható.

Mindkét csoportban megfigyelhető az aljzathoz kötött fogóháló átalakulása aljzatfüggetlen, a levegőben kifeszített fogóhálóvá.

Az analízis során újból bizonyítást nyert a Griswold és tsai által már publikált eredmény miszerint a Haplogyne klád ősibb eredetű, mint a Mygalomorphae-khoz hasonlóan szintén 4 légnyílásfedővel rendelkező ausztrál őspókok (Austrochilidae) családja. Kiderült továbbá, hogy a kékpiros- (Nicodamidae) és bütyköspókok (Mimetidae) szintén a kerekhálóspókszerűek (Orbicularia) közé tartoznak, mi több a bütyköspókok a kerekhálóspók-félék (Araneoidea) közé. A piros háromszögpókok (Arkynae) a korábbi vélekedéssel szemben nem a keresztespókok (Araneidae) családjába (vagy a bütykös-, állas-, törpepókok családjába) tartozik, hanem az állaspókok és bütyköspókok közötti önálló leszármazási vonalat képez. Az eddigi klasszikus feltételezéssel szemben mi azt az eredményt kaptuk, hogy a keresztespókok és az állaspókok a legkésőbb kialakult csoportok ebben a családsorozatban, nem pedig a törpe és vitorláspókok, melyek közös eredetét is cáfoltuk.

A kutatás során megvizsgált, nem palearktikus pókokat külön is bemutatom.

Tapasztalatok vízen úszó ”talajcsapdákkal”

Kancsal Béla¹és Szinetár Csaba²

¹ Pannon Egyetem, Georgikon Kar, H-8360 Keszthely, Deák Ferenc u.16. kabakpityoka@gmail.com

² BDF Állattani Tanszék, H–9700 Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4., szcsaba@bdf.hu

Vizes élőhelyeken, különösen a nádasokban a pókok gyűjtése sokszor nehézségekbe ütközik. Talajcsapdás vizsgálatoknál gyakran gondot okoz a magas vízállás. Ezt a problémát próbáltuk kiküszöbölni egy vízen úszó csapdatípus kifejlesztésével. Az ölőfolyadékot tartalmazó poharakat egy polisztirol lapba (nikececell) süllyesztettük be. A víz felhajtó erejét a poharak fenekén gipsszel rögzített ólom nehezékkel küszöböltük ki. A csapdák segítségével olyan helyekről is gyűjthetők ízeltlábúak, ahonnan más módszerekkel csak körülményesen lenne megoldható. A módszerrel sikeresen gyűjtöttük az eltérő mérettartományba eső és különböző családba tartózó pókokat, valamint a különböző taxonba tartozó ízeltlábúakat.

Különböző alávetések hatása almaültetvények pók-együtteseire

a lombkoronaszinten

Keresztes Balázs¹ és Markó Viktor²

¹ Pannon Egyetem, Georgikon Kar, Keszthely

² Budapesti Corvinus Egyetem, Kertészettudományi Kar, Budapest

Az Újfehértói Gyümölcstermesztési Kutató- és Szaktanácsadó Kht. kísérleti alma ültetvényeiben 6 éven keresztül, 2002-2007-ig folyt kopogtatásos és talajcsapdás felmérés, annak érdekében, hogy megállapítsuk, eltérő inszekticid terhelés és sorköz kialakítás esetén, hogyan változnak egyes ízeltlábú együttesek. Ebben a munkában a lombkoronaszint pók-együtteseivel kapcsolatos eredményeket közöljük.

Különböző növényvédelmi technológiák valamint eltérő sorköz kialakítás hatását vizsgáltuk a lombkoronaszinten előforduló pók együttesekre, ezek fajgazdagságára, egyedszámára, összetételére, valamint a domináns fajok egyedsűrűségére. A vizsgálatokat egy 5,2 ha-os alma ültetvényben végeztük, melyen belül négy, egyenként 1 ha-os parcellát különítettünk el. Egy parcellában (1) hagyományos, azaz széles hatásspektrumú inszekticidekkel kezelt, míg háromban szelektív inszekticideken alapuló, integrált növényvédelmet alkalmaztunk. Az integrált növényvédelmű parcellákon belül egyben (2) a sorközöket mechanikai gyomirtással gyommentesen tartottuk (fekete ugaros parcella), egyben (3) a sorközökben meghagytuk az eredeti gyepsávokat, melyeket rendszeresen kaszáltak, míg a harmadik, integrált növényvédelemben részesített parcellában (4) különböző virágzó lágyszárúakat telepítettünk. A hagyományos növényvédelmű parcellában a sorközök gyepesítettek voltak. A sorokban, mind a négy eltérő kezelésű parcellában azonos módon, herbicidekkel védekeztünk a gyomok ellen.

A mintavételek április végétől szeptember végéig (2002 és 2003), illetve október végéig (2004-2007), hetente történtek, parcellánként 5x2 fa teljes lombkoronájának kopogtatásával.

Összesen 12 pókcsalád több mint 50 faja került elő a vizsgált évek alatt. A kezelésektől függetlenül a domináns család a Salticidae (ugrópókok) volt, és a domináns, a teljes fogás közel felét adó Carrhotus xanthogramma faj is innen került ki. Az ültetvényben, a lombkoronában gyakoriak voltak továbbá a Misumenops tricuspidatus, a Xysticus ulmi és a Mangora acalypha fajok is.

Megállítottuk, hogy az integrált növényvédelem alkalmazása, szemben a hagyományos növényvédelemmel, minden évben jelentősen növelte a pókok egyedsűrűségét a lombkoronában. A megfigyelt öt évben együttesen 2,49-szer nagyobb pók együttes alakult ki az integrált növényvédelmű parcellában, mint a hasonló sorköz kialakítású, de széles hatásspektrumú inszekticidekkel kezelt parcellában.

Az integrált növényvédelemben részesített, de különböző sorköz kialakítású parcellákban, a növényborítással együtt nőtt a pókok egyedszáma. Az évek adatait összegezve, a virágzó lágyszárúak telepítése, a fekete ugaros parcellához viszonyítva 2,13-szor, a gyepesített parcellához viszonyítva 1,54-szer nagyobb pók egyedsűrűséget eredményezett a lombkoronában.

Vizsgálatainkat részben az OTKA (46380) támogatta.

Adatok a Magyarországon előforduló bikapók fajok biológiájához.

(Araneae: Eresidae).

Kovács Gábor¹, Szinetár Csaba² és Eichardt János³

¹ 6722 Szeged, Nemes Takács u. 9/A, III. emelet 10., kovacsg@pick.hu

² BDF Állattani Tanszék, 9700 Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4., szcsaba@ttmk.nyme.hu

³ 2840 Oroszlány, Kossuth Lajos u. 8., II. emelet 2., ejanek@freemail.hu

Jelenlegi ismereteink szerint Európában 14 bikapók faj (Eresus sp.) él. A legfrissebb vizsgálatok alapján a Kárpát-medencében három faj, az Eresus kollari, az E. sandaliatus, és a közelmúltban tudományra új fajként leírt E. moravicus fordul elő, Dél-Európában pedig további fajok (pl. E. walckenaeri) is élnek. A három Közép-európai faj méretben, színezetben, az előtest és az ivarszervek morfológiájában, valamint fenológiájukat és élőhely választásukat illetően is eltérnek egymástól.

A legtöbb faunisztikai, illetve fajtörténetre vonatkozó hivatkozással ellentétben, Magyarországon két faj, a bikapók (E. kollari – a korábbi hivatkozásokban E. niger, illetve E. cinnaberinus) és a sárgafejű bikapók (E. moravicus) is egyaránt előfordul.

A Kárpát-medencére vonatkozó eddigi kutatások eredményei, valamint hazai gyűjtéseink alapján az E. moravicus olyan nőstény példányok alapján is ismert, melyek fejtorának elülső részén élénk narancssárga a szőrzet. Ez a korábban színváltozatnak tartott jelleg (E. niger var. ruficapillatus) a jelenlegi kutatási eredmények szerint, a három Közép-európai faj közül csak az E. moravicus faj esetében jellemző. Jelen előadásunkban összefoglaljuk és kiegészítjük a Magyarországon előforduló bikapók fajok taxonómiájáról, habitat preferenciájáról, szaporodás-, és táplálkozás biológiájáról, illetve életmenetéről rendelkezésre álló eddigi ismereteinket. Áttekintjük és rendszerezzük a taxonra vonatkozó eddig megjelent fontosabb európai és hazai szakirodalmi hivatkozásokat.

A Tömördi Madárvárta élőhelyegyütteseinek pókfaunisztikai

vizsgálata

Az eddig előkerült faunisztikai ritkaságok és a 2008-as évi

felmérés eredményei

Kovács Péter, Eichardt János és Szinetár Csaba

Nyugat Magyarországi Egyetem – Savaria Egyetemi Központ, 9700, Szombathely Károlyi Gáspár tér 4, comaroma@citromail.hu

Tömörd, Szombathely város közelében Vas megyében fekszik. A kis község közigazgatási területén található a tömördi Nagy-tó, mely környezetében létesítették a madárvártát, az Ilona-völgyben az Ablánc-patak mentén. A tömördi Nagy-tó, mint láp 1997 óta áll törvényes védelem alatt Tömördi Természetvédelmi Terület néven. A madárvárta környezetében több értékes, természetes élőhelyet találunk. A területen két tó fekszik, melyek közül a már említett Nagy-tó rendelkezik nyílt vízfelülettel, az un. Kis-tóban csak a tavaszi esőzések idején gyűlik össze a csapadékvíz.

Az arachnológiai vizsgálatok a Berzsenyi Dániel Főiskola Állattani Tanszékének ökológiai terepgyakorlatainak keretében történnek. Minden évben - 1999 óta - egy-egy élőhelyen kerül kihelyezésre a 30 db talajcsapda (Barber féle csapdák), melyek egy hónapig üzemelnek májusba.

A felmérés célja a Tömördi TT terület élőhelyegyütteseinek arachnológiai feltárása, mely a pókfaunisztikai adatok mellett képet ad az egyes élőhelyek természetességi állapotáról is.

Az első négy év anyagát Eichardt János és Szinetár Csaba dolgozta fel. A vizsgálatok során több értékes, ritka a hazai pókfaunára nézve új faj került elő. Így a Panamomops affinis (cseres-tölgyes, kaszálórét) és a Palludiphantes alutacius (cseres-tölgyes). Hazánkban ritka előfordulású a törpepókok közé tartozó Neottiura suaveolens (kaszálórét) és a Pardosa maisa (harmatkásás). 2005-ben a Nagy-tó észak-keleti oldalán található - egykor szántóföldi művelés alatt álló – spontán cserjésedő területet vizsgáltuk. A beerdősülés irányába mutató élőhelyen, mint faunisztikai érdekesség a Pardosa riparia és a Pardosda maisa megkerülése emelhető ki.

2006-ban a terület É-K-re néző lejtőjén lévő gyertyános tölgyesben üzemeltek a csapdák. A tipikusan erdőlakó fajokon (Pardosa alacris, Diplocephalus picinus) túl előkerült egy hazánkban ritka vitorláspók a Saloca diceros. Ez idáig egyetlen publikált adata volt ismert a Bakonyból Balogh János és Loksa Imre közlésében még 1946-ból.

2007-ben az Ablánc-patak menti égeresben tett vizsgálatok alapján a terület jó vízellátottságát és jó természetességi állapotát jelzi a megkerült Trochosa spinipalpis. A faj a bolygatásmentes láperdők és láprétek ritka pókja. Ebben az évben (2008) a Nagy-tó környezetében található magassásos talajlakó pókközösségét vizsgáltuk.

Előzetes adatok Kolozsvár épületlakó pókfaunájáról

Párdi Katalin Ildikó és Urák István

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Természettudományi és Művészeti Kar, Környezettudományi Tanszék, 400112 Kolozsvár (Cluj-Napoca), Mátyás király u. (Matei Corvin) 4 sz.

A kolozsvári épületlakó pókok tanulmányozása érdekében 100 lakásban (559 helyiségben) történt mintavételezés 2007. december 7. és 2008. május 28. közötti időszakban. A kutatások során 1138 pók volt gyűjtve, és összesen 27 faj jelenlétét sikerült kimutatni, melyek 16 családot képviseltek. Az azonosított fajok nagy része épületlakónak nevezhető, mivel csak épületekben vagy ritkábban azok külső falain fordulnak elő, természetes élőhelyekről hiányoznak.

A legtöbb egyed az álkaszáspókok (Pholcidae) családjába tartozott. Ebből a családból került ki a leggyakoribb faj is, a nagy álkaszáspók (Pholcus phalangoides). Fajokban leggazdagabbnak a törpepókok (Theridiidae) családja bizonyult.

A pókok épületen belüli helyiségekben való megoszlását vizsgálva átlagokat számoltunk, hogy megkapjuk hány egyed jut egy-egy helyiségre. A legnagyobb egyedsűrűséget a pincékben és a padlásokon találtuk, ami azzal magyarázható, hogy itt vannak a legkevésbé zavarva, és zsákmányt is sokkal nagyobb eséllyel találnak, mint más helyiségekben. A nagyobb méretű, hálószövő fajok is nagyobb számban fordultak elő ezekben a helyiségekben.

A vizsgált helyiségek pókközösségeit összehasonlítva a legnagyobb hasonlóságot a konyha, kamra és fürdőszoba esetében találtuk. A többi helyiségek esetében hasonlóság mutatható ki még a lépcsőház, előszoba és szoba, valamint a garázs, padlás és raktár pókközösségei között.

A kolozsvári épületekben eddig azonosított pókfajok közül egyik sem jelent komolyabb veszélyt az ember számára, viszont a pókhálók jelenléte esztétikailag kedvezőtlen hatású lehet.

Ellensúlyozhatjuk-e forrásélőhelyekkel a mezőgazdasági

intenzifikáció negatív hatásait? Egy mezőföldi esettanulmány

Samu Ferenc¹, Horváth András², Szita Éva¹, Bernáth Balázs¹, Botos Erika¹,

Fetykó Kinga¹ és Veres Andrea³

¹ MTA Növényvédelmi Kutatóintézete, Budapest

² MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete, Vácrátót

³ SZIE Növényvédelemtani Tsz., Gödöllő

A táji kísérlet során a Mezőföldön 8 db 5x5 km2-es tájablakot hoztunk létre

úgy, hogy a területek közti fő különbséget a löszvölgyek és az ott található

gyepek (forrásélőhelyek) eltérő aránya adta. A tájablakokban

pók-monitorozást végeztünk forrásélőhelyekkel közvetlenül szomszédos, és

azoktól távoli, homogén agrárkörnyezetben található táblákon, és magukban a

gyepekben is. A gyephez közeli táblákban jóval nagyobb pók egyedsűrűséget és

diverzitást találtunk, mint a távoli táblákban. Ugyanakkor előzetes

eredményeink alapján egyéb, nagyobb léptékű tájhasználati intenzitással

kapcsolatos változók nem befolyásolták a pókközösségeket.

Talajfelszíni pókok monitorozása eltérő művelésű

löszgyepekben.

Legeltetés, kaszálás vagy égetés?

Szinetár Csaba és Arbeiter Anita

NyME TTMFK Állattani Tanszék, 9700 Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4., szcsaba@ttmk.nyme.hu

A Pannon gyepek védelme című LIFE pályázat keretében 2007 tavaszán kezdődtek meg az arachnológiai vizsgálatok a Belsőbárándi tátorjános területén (Duna-Ipoly Nemzeti Park). A lejtősztyeppel borított völgysor a mezőföldi löszvölgyek egyik vegetáció szempontjából igen értékes területe. A vizsgált gyep több évszázados emberi tájhasználat eredményeként alakult ki. A korábban erdősült terület letermelését követően változó intenzitással legeltették a gyepeket, illetve a kaszálás és az égetés is hozzátartozott a gyepek műveléséhez. A területen zajló botanikai és talajzoológiai vizsgálatok azt kívánják megállapítani, hogy a Kárpát-medencére jellemző löszgyepek fenntartása, természetvédelmi megőrzése milyen módon (kezelési módszerekkel) valósulhat meg, úgy, hogy az a gyepek komplex természeti értékeinek megőrzését leginkább szolgálja. A vegetáció monitorozásával párhuzamosan a pókok, az egyenesszárnyúak, a futóbogarak, a hangyák, illetve a csigák felmérése zajlik a területen. A pókok mintavételezése 2007-ben és 2008-ban egy-egyhónapos időtartamban Barber-féle talajcsapdázással zajlott az intenzíven legeltetett, a kézi kaszálású, az égetett, valamint e kezelések kontroll területein. Megállapítható, hogy a talajcsapdák átlagos fogási értékei alapján a legnagyobb egyedszámot és fajszámot a kézi kaszálással művelt területen tapasztaltuk mindkét évben. 2007-ben legalacsonyabb értéket az egyedszám és a fajszám tekintetében egyaránt az intenzíven legeltetett területen kaptunk, 2008-ban az egy évvel korábban égetéssel kezelt terület talajfelszíni pókfaunája mutatta a legalacsonyabb értékeket átlagos fajszám és egyedszám tekintetében. A legelés, valamint a kaszálás egyaránt homogénebbé teszi a területet, a csapdák hasonlósága növekszik. A diverzitás értékek (kezelt-kontroll) vizsgálata alapján nem adódott szignifikáns különbség a legeltetett-kontroll, valamint a kaszált-kontroll összevetéseknél. Az égetéssel kezelt, valamint annak kontrolljaként vizsgált foltok esetében az égetett terület diverzitása szignifikánsan a kontroll terület felett volt az első évben. Az eredmény érdekes, bár hasonló eset a talajlakó fauna esetében a tarvágással művelt erdők esetében is megfigyelhető.

A vizsgálatok feltételeit a LIFE 05NAT/HU/000117 számú projekt biztosította.