Budapest, Julianna-major

2001.május 2-4.

rendező: Samu Ferenc

---

ÖSSZEFOGLALÓK

Gallé Róbert: Dél-alföldi gyepek farkaspók közösségeinek összehasonlító vizsgálata

SZTE Ökológiai Tanszék 6701 Szeged Pf. 51

A kultúrterületek közé ékelődött természetes vagy természetközeli élőhelyfoltok a Dél-alföldi táj jellegzetes mintázatát adják. Egy részük, a semlyékek, időszakos vízborítottságuk miatt nem is alkalmasak mezőgazdasági művelésre. A Dorozsma-majsai hátság területén hét ilyen semlyékből kiemelkedő, összesen 15 kis kiterjedésű gyepterületen vettünk Barber-csapdás mintákat, öt alkalommal. Összesen 15 farkaspók egyedeit gyűjtöttük. Az élőhelyszám-fajszám görbék telítődése alapján több faj előkerülésének esélye további gyepek bevonása esetén is kicsiny.

A fajok populációinak egyedszáma és az általuk elfoglalt élőhelyek száma közt szignifikáns pozitív korreláció mutatható ki, ugyanez mondható el az egyedszám és az elterjedés információtartalmának kapcsolatáról is. Ez utóbbi alapján jól elkülöníthető a gyakori és a ritka fajok csoportja. A dominancia-diverzitási görbéinek lefutása alapján a vizsgált lokális farkaspók közösségek két csoportra oszthatók.

A fajok főkoordináta analízise (PCoA) szerint az egy genuszba tartozó fajok területi elkülönülése nem általános. A területeknek a közösségek összetétele alapján elvégzett ordinációja eredményeiből nem következtethetünk összefüggésre a farkaspók-közösségek hasonlósága és a mintavételi pontok földrajzi távolsága között.

Horváth Roland¹& Szinetár Csaba²:

A pókok (Araneae), mint bioindikátor szervezetek vizsgálata feketefenyőn (Pinus nigra)

¹ Debreceni Egyetem, Természettudományi Kar, Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék, Debrecen, Egyetem Tér 1.
² Berzsenyi Dániel Főiskola, Állattani Tanszék, Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4.

 

Vizsgálatainkat – amelynek során arra kerestük a választ hogyan befolyásolja a pókok fajgazdagságát és diverzitását a légszennyezés – Szombathely belvárosának két eltérő terheltségű pontján vizsgáltuk (Gagarin sétány: mérsékelten szennyezett terület, Paragvári út: erősen szennyezett terület) 3 éven keresztül. A mintákat 3 méter magasságban elhelyezett hullámos kartonpapírból készült övcsapdák segítségével gyűjtöttük. 1995-1996 folyamán három különböző időpontban (január, április, június) egyenként 10-10 övet szedtünk le. 1997-1998, valamint 1998-1999 során pedig a gyűjtéseket havi gyakorisággal végeztük úgy, hogy mindkét területről egy időben 5-5 csapdát szedtünk le. Mivel az évszakos különbségekre voltunk kíváncsiak ezért a statisztikai feldolgozáshoz 15 csapda anyagát vettük alapul. A feldolgozáshoz a NuCoSA 1.05, a Statistica for Windows és az IndVal számítógépes programokat használtuk. Az őszi a téli és a tavaszi időszakban mind a fajgazdagságban mind a Shannon diverzitásban szignifikáns különbség mutatkozott a két terület között, ami elsősorban a fakultatív kéreglakók nagy számának tudható be (mivel ezek csak áttelelésre használják a kérget, a nyári mintákból szinte teljesen hiányoztak). Csak nyáron nem tapasztaltunk szignifikáns különbségeket a mintavételi helyek között mivel ekkor már csak a valódi kéreglakók találhatók meg jelentős számban mindkét területen. Ezekre a fajokra pedig az eredményeink alapján az jellemző, hogy a többi időszakban megtalálható lombozatlakó fajokkal ellentétben jól bírják a légszennyezést. A karakterfaj-analízis is megerősítette eredményeinket, mivel ennek alapján is világos elkülönülést tapasztaltunk a két terület között.

 

 

Kiss Balázs¹, Samu Ferenc¹ & Toft Soeren²:

Az előélet szerepe a hímpreferenciában, avagy az első párzást követően válogatóssá válnak a pusztai farkaspók (Pardosa agrestis, Lycosidae) nőstények

¹ MTA Növényvédelmi Kutatóintézete, Budapest-1525 pf.: 102.
² Aarhus-i Egyetem Állattani Tanszék, Dánia, Aarhus-C-8000 135. ép.

 

A számos magyarországi szántóföldi kultúrában tömeges pusztai farkaspók mint modell faj több éve kutatásaink középpontjában áll. Korábbi kísérleteinkben bizonyítottuk, hogy a faj elnyúló párzási időtartama (2-3 óra) lényegesen hosszabb a peték megtermékenyítéshez szükségesnél (10-15 perc). A faj nőstényei többször is párzanak, többszörös párzás esetén a hímek sorrendje nem meghatározó tényező a spermaversengésben. Kétszereplős arénás kísérleteinkben azt vizsgáltuk, hogy a nőstények párzási előélete és a hímek tulajdonságai miként befolyásolják a párzás bekövetkezésének valószínűségét. A kísérletben szűz, "félszűz" (15 perc elteltével megszakított párzáson átesett) és előzőleg egyszer megszakítás nélkül párzott nőstények párzási hajlandóságát vetettük össze. A hímeknek két tulajdonságát ismertük: a vedléskori testtömegüket és sugárkezelés-múltjukat (a hímek egy része 30 grey röntgensugárzásnak volt kitéve). A kísérlet során véletlenszerűen összepárosított egyedeket engedtünk össze, majd a párzás bekövetkezését, illetve elmaradását rögzítettük (a megfigyelések 2-8 órán át tartottak). Az 1545 párból 320 párzott (22%). Adatainkat túlélési idő statisztikával elemeztük, amely lehetővé tette a párzásig eltelt időtartamok és a nem párosodó párok adatainak együttes figyelembevételét. A párok jelentős része viszonylag hosszú időtartam (több óra) eltelte után kezdett párzani, a párzás megkezdésének valószínűsége meglepő módon nem csökkent a megfigyelési idő előre haladtával. A korábban már egyszer megszakítás nélkül párosodott nőstények újabb párosításban szignifikánsan később kezdtek párzani, mint a szűz és a félszűz nőstények. Ez utóbbi két csoport között nem volt szignifikáns különbség. A szűz és félszűz nőstények abban is megegyeztek, hogy a hímek általunk ismert tulajdonságai nem befolyásolták a párzás valószínűségét. Ugyanakkor a korábban megszakítás nélkül párzott nőstények esetében szignifikánsan különbözött a sugárkezelt és a kezeletlen hímek párzási esélye, valamint szignifikáns negatív összefüggés volt a hímek vedléskori testtömege és a párzásig eltelt idő között. Eredményeink arra mutatnak, hogy az egyszer már párosodott nőstények a szüzeknél kevésbé hajlandóak a párzásra, és egyben igényesebbek is újabb partnereikkel szemben. Mivel rövid időtartamú (megszakított) párzást követően az újabb párzás valószínűsége magas marad (és mivel a párzási sorrend nem döntő tényező a spermaversengésben), ezért a hosszabb párzás növeli hímek termékenyítési esélyét, ami magyarázatot jelenthet az időben elnyúló párzás kialakulására és fennmaradására.

 

 

Lajos Lilla¹ , Szinetár Csaba² & Farkas Sándor¹:

Szársomlyó talajlakó pókfaunájának közösségi vizsgálata

¹ PTE, Zootaxonómiai és Szünzoológiai Tanszék
² Berzsenyi Dániel Főiskola, Állattani Tanszék, Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4.

 

Talajzoológiai vizsgálatainkat 1999-ben kezdtük meg a Szársomlyó-hegy keleti oldalán. Céljaink között szerepelt a faunisztikai alapfelmérés folytatása, a külön figyelmet érdemlő fajok fenológiai- és társuláspreferenciai vizsgálata illetve a talajlakó pókegyüttesek közösségi vizsgálata. Gyűjtéseink során Barber-féle talajcsapdákat alkalmaztunk, melyek mind a déli, mind az északi oldalon lehelyezésre kerültek egy vonaltranszekt mentén. Csapdáink négy fő növénytársulásban működtek, amiket az év során hat alkalommal ürítettük márciustól októberig. Összesen 54 pókfaj jelenlétét mutattuk ki a területről, melyek közül két fajt ezen vizsgálat alkalmával sikerült Magyarországon elsőként publikálnunk ( Atypus muralis Bertkau, 1890 , Thanatus vulgaris Simon, 1870 ). A Mygalomorphae sectio-ból négy faj jelenléte igazolt hazánkban, melyek mindegyike képviselteti magát a Szársomlyón. Ezek közül legjelentősebb a magyar aknászpók (Nemesia pannonica Herman, 1879), mely a déli oldal domináns fajának bizonyult. Szezonalitása a mediterrán területeken élő Nemesia fajokéhoz hasonlóan tavaszi-őszi aktivitási csúccsal jellemezhető. Az északi oldal domináns faja a Lycosidae családba tartozó Trochosa terricola volt. Diverzitási vizsgálataink során a dalmát csenkeszes sziklagyep bizonyult ritka fajok tekintetében a legsokszínűbbnek, ami a vártnak megfelelő, hiszen itt találjuk a legtöbb botanikai és zoológiai különlegességet. Megállapítást nyert, hogy a talajlakó pókegyüttesek alkalmasak a társulások és az aspektusok elkülönítésére. A pókok tanulmányozása során is bebizonyosodott, hogy természetvédelmi szempontból legértékesebbnek a sziklagyep tekinthető, de a bolygatottság ellenére a löszpusztarét maradványai is jelentős értékeket őriznek, ezért javasoljuk ezen élőhely átalakulásának megakadályozását.

 

 

Samu Ferenc:

Az adatbázis szemlélet fontossága a pók faunisztikai és ökológiai kutatásokban

MTA Növényvédelmi Kutatóintézete, 1525 Budapest, Pf. 102

 

Szünbiológiai kutatások sokféle objektumon és többféle tér- és időbeli szinten, illetve felbontással folynak, még egy adott állatcsoporton, így a pókokon belül is. Az egyes, akár eltérő skálaszintű kutatások eredményeit együtt értelmezve, azok meta-analízisével a tér- és időbeli szünbiológiai mintázatok kialakulásáról sokkal átfogóbb, általánosabb érvényű képet kaphatunk. A meta-analízist segíti a kutatási eredmények adatbázis szemléletű nyilvántartása és tárolása. Ennek alapja az, hogy a különféle projektek eredményei nagyvonalakban illeszthetőek egy közös adatstruktúrához, amely három fő adatcsoportból tevődik össze: a biológiai objektumra, a vizsgálati körülményekre és magukra az eredményekre vonatkozó információkból. Az adatstruktúrák hasonlatossága lehetőséget kínál arra, hogy az adott kutatási projektektől nagymértéken függetlenül, kompatíbilis adatstruktúrában kerüljön sor különböző szünbiológiai adatsorok tárolásra.

Az előadás során bemutatott adatbázis célja ökológiai jellegű kutatásokból származó adatok "intelligens" tárolása: a tárolt adatok közül a felhasználó számára éppen érdekesek bármely tárolt szempont szerinti kiválasztása és a kiválasztott adatok listázása vagy a további feldolgozást végző program számára alkalmas formátumban való exportálása. Az adatbázis relációs típusú, struktúrája statikus, a felhasználó által csak korlátozottan módosítható.

Az adatbázis struktúrájának középpontjában az egy mintavételezési alkalomra vonatkozó információk állnak. A minta elsődleges ismérvei a hol, mikor, hogyan, vagyis a lokalitás, az időpont és a módszer. Az itt alkalmazott szemlélet szerint az összes adatainkra vonatkozó információt elsődlegesen minta-központúan rendezzük el. Mindezek hátterét, vagyis hogy milyen elrendezésben és céllal végeztük a mintavételt a projektre, kísérletre, blokkra vonatkozó információk adják meg, melyek szintén egy hierarchikus alrendszert képeznek az adatbázisban. Egy adott mintára vonatkozó eredményeink, amelyeket szintén egy külön alrendszerben tárolódnak, a mit (milyen faj, milyen nemű, stádiumú egyede) és mennyit kérdésre felelnek. Az adatbázisban az eredmények a Mintához kapcsolódó részletes taxonómiai háttér adatbázisból és a mért megfigyelt változók tárolására szolgáló táblákból állnak.

A kompatibilitás megkívánja, hogy az adatok minél egységesebben legyenek tárolva a felhasználóknál. Az adatbázishoz csatlakoznak az ún. kódtáblázatok vagy másként háttér adattárak, amelyek egy listáról nyújtanak választási lehetőséget. Ilyen az egyes taxonok (fajnevek) listája, a növénynevek listája, a magyarországi települések, tájegységek listája, az élőhely-típusok listája. Ezeknek más hazai rendszerek felé kell biztosítaniuk a kompatibilitást, lásd NBMR. A gyűjtők elnevezése, gyűjtési módszerek egységes elnevezése, speciális mikrohabitatok listázása, szabad mezők kitöltése, stb. olyan feladatok, melyet egy adott projektben a kutatóknak egymás között kell egységesíteni.

 

 

Samu Ferenc és Kiss Balázs:

Őszi-téli populáció szinkronizációs mechanizmusok a pusztai farkaspóknál (Pardosa agrestis, Lycosidae)

MTA Növényvédelmi Kutatóintézet, 1525 Budapest, pf. 102.

 

A gyakran bolygatott élőhelyeken, szántóföldi kultúrákban rendkívüli dominancia-értékeket mutató pusztai farkaspók sikerességének magyarázata valószínűleg rugalmas életmenetében rejlik. A mérsékelt égövi Pardosa fajokra jellemző, hogy csak juvenilis vagy szubadult állapotban képesek áttelelni. A Pardosa-fajokra Magyarországon általánosan jellemző egyéves fejlődési ciklussal szemben a pusztai farkaspóknak augusztusra általában egy részleges második nemzedéke is kifejlődik. Az augusztusra adulttá váló egyedek fiatal utódainak és a teljes évig fejlődő, ősszel előrehaladott juvenilis stádiumban lévő pókoknak a keveredése következtében a populációk méreteloszlása ősz elején igen heterogén. Megfigyeléseink szerint az állomány azonban májusra közel egységesen adulttá válik. A populáció őszi-téli szinkronizációjában három tényező lehetséges szerepét mutattuk ki: 1) Kannibalizmus: a nagy egyedsűrűséggel és heterogén méreteloszlással jellemezhető őszi pusztai farkaspók állományokban jelentős tere nyílik a kannibalizmusnak. Kísérleteinkben kimutattuk, hogy a juvenilis egyedek közötti kannibalizmus bekövetkezéséhez legalább kétszeres testtömeg különbség szükséges. Ekkora testtömeg-különbség a két generáció keveredéséből összeálló ősz eleji pusztai farkaspók populációkban gyakori. 2) Méretfüggő hidegtűrés: egyedi izolátoros kísérletünkben az augusztus végén született, a télbe fiatal juvenilis állapotban jutó egyedek téli pusztulása 100%-os volt, ezzel szemben a július elején született, télre közepes és nagyméretű juvenilissé váló egyedek 20 %-a túlélte a telet. 3) A szubadult egyedek fejlődésének őszi leállása: Kísérletünkben a szeptember végén gyűjtött, majd meleg környezetbe helyezett különböző stádiumú farkaspókok közül a szubadult egyedek vedlése gátolt volt, annak indukálásához hosszú idejű (minimum 3 hét) meleg és hosszú megvilágítású hatás volt szükséges. Ugyanakkor a fiatalabb stádiumban lévő pókok a kedvező hőmérsékletet kihasználva gyorsan megvedlettek, a vedlés egyből indukálható volt. Eredményeink alapján mindhárom szinkronizációs mechanizmus szerepet játszik a pusztai farkaspók populációk tavaszra történő egységesebbé válásában, a mechanizmusok egymáshoz viszonyított tényleges jelentősége azonban még nem tisztázott.

 

 

Samu Ferenc¹, Szinetár Csaba², Tóth Ferenc³, Vörös Géza⁴, Botos Erika¹ és Kiss Balázs¹:

Az agrobiont pókok közös ökológiai jellemvonásai

¹ MTA Növényvédelmi Kutatóintézet, 1525 Budapest, pf. 102;
² Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola, Állattani Tsz., 9701 Szombathely, pf. 170;
³ Szent István Egyetem, Növényvédelemtani Tsz., 2130 Gödöllő, Páter K. u. 1;4 Tolna Megyei
⁴ Növényvédelmi és Talajegészségügyi Állomás, 7100 Szekszárd, Keselyűsi út.

 

A hazai szántóföldi kultúrák pókfaunáját - részben a természetes gyepekével is összehasonlítva - egy országos felmérés keretében próbáltuk alaposabban megismerni 1992-től kezdődően. Ennek során az ország 7 tájegységében folyt mintavételezés talajcsapdázással és motoros szippantással. Az agrobiontok jellemzője a mezőgazdasági területeken élvezett teljes dominancia. A leggyakoribb agrobiont faj, a pusztai farkaspók (Pardosa agrestis) átlagosan a szántóföldek össz pókegyedszámának 40%-át teszi ki. Ennek ellenére a mezőgazdaság területek diverzitás viszonyai nagyon változatosak lehetnek, beleértve ebbe a potenciált az igen magas diverzitási és fajgazdagsági értékek eléréséhez is. A mezőgazdasági pókközösségek ugyanakkor torzult dominancia struktúrával rendelkeznek. Az agrobiont fajokon túl megtalálható, olykor igen számos faj csak kevés egyeddel van jelen a közösségben. Az agrobiontok tekintetében a mezőgazdasági táblák pókfaunája nagy hasonlóságot mutat az egész ország területén (regionális hatásokat nem sikerült kimutatnunk). Érdekes megvizsgálni, hogy mi a különbség az agrobiont és a nem-agrobiont pókfajok ökológiájában: mitől sikeresek az agrobiontok a mezőgazdasági területeken és miért sikertelenek máshol? A sikeresség egyik titka lehet, hogy az agrobiontok nagy része természetesen is gyakorta zavart, abiotikus faktorok által erősen befolyásol habitat típusokból származik. Egy másik tényező lehet e fajok életmenete, amely kimutathatóan szinkronban volt a mezőgazdasági vetemények fő vegetációs idejével. További eddig még nem vizsgált tényezők, mint az agrobiontok diszperziós és kompetíciós képessége, préda választás tanulmányozása az elkövetkezendő kutatások feladatai.

 

 

Szinetár Csaba és Guitprecht Gábor:

A Pardosa maisa Hippa & Mannila, 1982 előkerülése Magyarországon (Araneae, Lycosidae)

BDF Állattani Tanszék, Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4. 9700

 

A hazai pókfauna kutatottságának mértéke jelentős anomáliákat mutat régiónként, illetve a vizsgált élőhely-típusok tekintetében egyaránt. A talajlakó fauna, és ezen belül a farkaspókok családja a viszonylag alaposan kutatott, jól ismert taxonok közé tartozik. Loksa Imre (1972) készítette el a hazai farkaspókok határozóját, melyet a keresztespókokkal közös kötetben publikált. A faunakötet megjelenése óta mindössze 6 további faj került elő, melyek többsége az elterjedésük ismeretében, várható volt. A hazai fauna aktuális feltártságát bemutató faunalista (Samu és Szinetár 1999) 55 farkaspók adatát közli. Loksa Imre, és az őt követő generáció kutatói elsősorban xerotherm gyepek, erdők és agrárterületek faunakutatásával foglakoztak. Viszonylag kevés vizsgálat történt vizes élőhelyeken. Minden bizonnyal ez lehet az oka annak, hogy a közelmúltig nem került elő hazánkból sem az a farkaspókfaj, melynek előfordulásáról ebben a közleményben számolunk be. A Pardosa maisa a Bakonyalja, valamint a Kelet-Zalai-Dombság láprétjeinek talaj-faunisztikai vizsgálata során került elő jelentős egyedszámban. A Somlóvásárhelyi Holt-tó láprét domináns, a Batyki-láprét szubdomináns farkaspókja.

Tekintettel arra, hogy ez a faj az eddig megjelent közép-európai határozókban nem szerepel, az előadás kitér a faj morfológiai jellemzésére, valamint az eddig ismertté vált hazai élőhelyeinek, életmenetének és az együttesen előforduló faj-együttesek bemutatására is.

 

 

Szinetár Csaba:

Pókfaunisztikai vizsgálatok egy békés megyei rizstelepen

BDF Állattani Tanszék, Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4. 9700

 

A rizsvetések az időszakos állóvizeknek, s egyben a szántóföldi agroökoszisztémáknak is egy speciális típusát képviselik. Így a hazai vizsgálatok egyrészt, az agrárterületek, un. agrobiont fauna kutatási programjához, másrészt az un. vizes élőhelyek felméréséhez is közvetlenül kapcsolódnak. Magyarország mai területén az 1920-as évek elejétől termesztenek rizst. Vetésterülete 1955-ben meghaladta az 50 ezer hektárt, 2000-ben csupán 2 ezer hektár volt, de ez a jövőben várhatóan növekszik.

A hazai rizsvetések vízében élő zooplankton és benthosz fajairól, valamint magán a rizsen élő ízeltlábú fajokról Szitó (1999) közölt a közelmúltban részletes tanulmányt. A hazai, illetve európai vizsgálatok eddig nem foglakoztak a rizsvetések pókfaunájával, ugyanakkor a világ trópusi és szubtrópusi rizstermelő országaiban több évtizede kiterjedt vizsgálatok folynak a pókfauna feltárására. Ezek gyakorlati célja a pókok integrált növényvédelemben érvényesülő szerepének megismerése és növelése.

A 2000 nyarán megkezdett hazai vizsgálatok az alábbi kérdésekre kívántak választ adni: Milyen faj-együttes él a rizsföldeken a rizs virágzási időszakában? Mely módszer, illetve módszerek (nappali és éjszakai vizuális keresés, fűhálózás, motoros rovarszívó (D-vac)) a legalkalmasabbak a gyűjtésükre? A fauna közösségi szerkezete mennyiben hasonlít a dél-ázsiai, illetve észak-amerikai rizsvetésekéhez? A domináns fajok, milyen természetes habitatokból, illetve agroökoszisztémákból származnak? Mi állhat a domináns fajok sikerének hátterében?

A 2000 nyarán (július 27-28.) megkezdett terepi vizsgálata során az Öntözési Kutató Intézet (Szarvas), bikazugi rizstelepén több módszer párhuzamos alkalmazásával 29 pókfaj 577 egyede került begyűjtésre. A pókegyüttes fajszámát és szerkezetét tekintve nagy hasonlóságot mutat az észak-amerikai rizsföldekkel. Az alkalmazott gyűjtési módszerek közül a motoros rovarszívó (D-vac) bizonyult a leghatékonyabbnak, s ez az a módszer, mely kvantitatív mintavételezésre is lehetőséget ad. A vizsgált rizsvetés pókfaunája részleges hasonlóságot mutat a hazai szántóföldi gabonaföldekével (elsősorban őszi búzával). Ez a hasonlóság megmutatkozik a közös, un. agrobiont fajokban, illetve a közösség szerkezetében is. A rizsvetés esetében a közönséges állaspók (Tetragnatha extensa) az un. szuperdomináns faj. A motoros rovarszívóval (D-vac) végzett gyűjtés alapján a kifejlett példányok átlagos denzitása 3.5 e/m2, fogóhálóik becsült felszíne a rizstábla alapterületének 25%. A faj sikerének hátterében elsősorban életmenete állhat. A májusban ivaréretté váló első nemzedékének kokonjaiból származó fiatalok kelése, és fonálrepítése a rizs bokrosodási és szármegnyúlási időszakában történik. Ekkor a környező mocsári élőhelyekről és nedves rétekről tömegesen kolonizálnak a rizsvetésekre, s az árasztóvízben fejlődő bőséges repülőrovar kínálaton július végére már a regisztrált második nemzedék is kifejlődik.

 

 

Szirányi András & Samu Ferenc:

A pókok területhasználata, búvóhelyválasztása és vadászstratégiája

MTA Növényvédelmi Kutatóintézet, 1525 Budapest, pf. 102;

 

A területhasználat, búvóhelyválasztás és vadászstratégia egymással szorosan összefüggő fogalmak: A pók által választott vadászstratégia, meghatározza területhasználatát és búvóhelyválasztását is. A „sit-and-wait” („ül-és-vár”) vadászstratégiát alkalmazó pókok kiválasztanak egy leshelyet ahol a prédára várnak. Sokszor egész életüket ezen az egy helyen töltik. A „widely-foraging” („keresgélő”) vadászstratégiát alkalmazók állandóan mozognak, így kutatják fel zsákmányukat. Ők nem használnak leshelyet és életük során nagy területeket járhatnak be. Mi a pusztai farkaspók (Pardosa agrestis, Lycosidae) fajt vizsgáltuk behatóbban. Kiderítettük, hogy idejük nagy részét lesben állással töltik (az ivarérett hímeket kivéve, melyek a nőstények után kutatnak). Viszont az is kiderült, hogy a leshelyüket előbb-utóbb otthagyják és új leshelyet keresnek. Az egy-egy búvóhelyen töltött idő függ a búvóhely minőségétől, de tipikusan rövidebb, mint egy óra. Az újabb búvóhely felkutatására irányuló mozgás eltért a véletlen bolyongástól és szignifikáns direkcionalitást mutatott. Ez a gyakori direkcionális búvóhely váltás lehet a magyarázat a faj nagyobb léptékeknél tapasztalt jó diszperziós képességére.

 

 

Szita Éva:

A pókok gyűjtési és preparálási módszerei

MTA Növényvédelmi Kutatóintézet, 1525 Budapest, pf. 102;

 

Az állatpreparátumok készítése a zoológiai, biológiai és anatómiai ismeretszerzés legegyszerűbb módja. Felhasználásuk igen kiterjedt: tudományos gyűjtemények létrehozására, múzeumi, kiállítási anyagok elkészítésére, oktatásra, stb. egyaránt használhatók. A preparátumkészítés legfontosabb lépései a gyűjtés, narkotizálás, a fixálás és a konzerválás. Pókok gyűjtésére és preparálására számos módszer létezik. Természetesen mindegyik módszernek egyaránt vannak előnyei és hátrányai is. Gyűjtési módszerek közül leggyakrabban használt módszerek az egyelés, a Barber- féle talajcsapda, a fűháló, a kopogtatóháló és újabban a motoros rovarszívó (D-vac). A narkotizálás történhet gázokkal (CO2, etil-éter)és folyadékokkal. A fixálás folyadékban történik (etilén-glikol, ecetsav, stb.) A konzerválási eljárások két nagy csoportra oszthatók: folyadékos- és szárazkonzerválási eljárásokra. A konzerválófolyadékok közül az etilalkohol használata a legelterjedtebb. A szárazkonzerválási módszerek közül a következőket emelném ki: acetonos szárítás, fagyasztva szárítás, hőkezelés. Pókok esetén a narkotizálás, fixálás és konzerválás fázisai nem mindig választhatók szét egymástól.

 

 

Szűts Tamás¹ és Nikolaj Scharff²: Tomocyrba Simon, 1900 (Araneae: Salticidae) sensu lato:

az afrotrópikus póknem revíziója

¹ Magyar Természettudományi Múzeum Állattára, Baross u. 13., Budapest
² Zoological Museum, University of Copenhagen, Universitetsparken 15., Copenhagen, Dánia

 

Az afrotrópikus ugrópóknem, a Tomocyrba Simon, 1900 revízióját végeztük el. Az összes eddig leírt - 7 nominális faj leírását revideáltuk, a névhordozó egyedekről rajzokat készítettünk.

Tanzánia területéről 11, valamint Madagaszkár területéről két, a tudományra nézve új faj került elő. A tanzániai fajok nagy része endemikus: egy faj elterjedési területe egy hegységre korlátozódik. A Kilimandzsárón, a Meru, az East Usambara és az Uluguru hegységekben egy–egy, a West Usambara és az Uzungwa hegységben négy–négy faj található. A madagaszkári fajok csak kis egyedszám alapján (fajonként legfeljebb 3 egyed) ismertek, így elterjedésükről következtetéseket levonni egyelőre még nem lehet.

A különböző génusz definíciók elemzése, a típusfajok vizsgálata, valamint két, a Tomocyrba-val valószínűleg nem kongenerikus faj előkerülése – melyeket csak ideiglenesen helyeztünk ebbe a nembe – egyre inkább megkérdőjelezi a Tomocyrba monofiletikus eredetét. A fajok az előtest különböző jellegei (magasság, clypeus mérete, fovea jelenléte, csáprágó alakja és mérete, stb.…), a hím és női párzószervek tulajdonságai segítségével több – valószínűleg monofiletikus – csoportba rendezhetők.

A génusz madagaszkári típusfaja (a többi madagaszkári fajjal együtt) külön csoportba került, mint a kelet–afrikai montán fajok, melyek monofiletikus eredetét egy különös, kampó alakú ivarszervi nyúlvány jelenléte támaszt alá. A jellegről scanning elektronmikroszkópos felvétel is készült.

A jelenlegi génuszhatárok valószínűleg egy parafiletikus csoportot takarnak, hiszen nem találtunk egyetlen olyan levezetett tulajdonságot sem, mely minden Tomocyrba fajra jellemző, de génusz szinten egyedülálló (autapomorf). Sem a jelenlegi Tomocyrba, sem az általunk feltételezett monofiletikus csoportok viszonya a rokon nemekkel (Massagris, Hispo) nem ismert, így a kérdés további kutatásokat igényel. Kutatásainkat szeretnénk kiterjeszteni; így a közeljövőben a három nembe (Hispo, Massagris, Tomocyrba) tartozó fajok kladisztikai analízisét szeretnénk elvégezni, illetve a génuszok újradefiniálását levezetett tulajdonságok alapján.

 

 

Tóth Ferenc és Bayar Khosbayar:

Pókok tripszek ellen, vagy tripszek a pókokért

Szent István Egyetem Növényvédelemtani Tanszék, 2103 Gödöllő, Páter K. u. 1.

 

Számos tripszfaj (Thysanoptera) károsítja termesztett növényeinket. Hazánkban szabadföldön a kártételük többnyire nem jelentős, zárt termesztőberendezésekben (fóliasátrak, üvegházak) azonban rendszeresen szükséges védekezni ellenük. A védekezés egyik lehetséges módja természetes ellenségeik felszaporítása és kibocsátása. Ilyen „élő növényvédő szerként”, azaz biopeszticidként forgalmazott ízeltlábúak például egyes virágpoloskák (Anthocoridae: Orius spp.) és ragadozó atkák (Phytoseiidae: Amblyseius spp.). Potenciálisan alkalmasak lehetnek e célra azon pókfajok is, amelyek a kokonból való kibúvásukat követően a tripszek tipikus táplálkozási és szaporodási helyeire, pl. virágokban húzódnak.

A talajfelszínen élő pókfajok esetében a kispókok első zsákmányállatai között az ugróvillások kiemelt fontosságúak. A növényzetlakó pókok számára ugyanezt a zsákmányméretet jelentik a tripszek. Azt azonban még nem tudjuk, hogy e zsákmányállatok hiánya milyen hatást gyakorolna a pókegyüttesek közösségszerkezeti jellemzőire.

A kutatásokat az FVM K+F 192/3/2000, az OTKA F 34474 és az FKFP-0100/2001. sz. pályázatok támogatják.